|
||||||||
|
Belgium/Brüsszel: Belga delegált: "Helytelen volt az Eutelsat-tól, hogy ezt tette"
Egy belga Fálun Gong gyakorlótól 2008. október 9-én Brüsszelben, az ismert Schumann Téren egy nagyszabású rendezvényt tartott a " New Tang Dynasty Television“ (NTDTV) együtt sok támogatóval minden országból. Ezzel kívánták felhívni az EU figyelmét az Eutelsat szatellit vállalattal kapcsolatos ügyre, mert az egy technikai problémát hozott fel ürügyként arra, hogy az NTDTV adásának sugárzását és a „Sound of Hope“ Rádió adását Kína felé beszüntesse. Ennek az esetnek a hátterében valójában az áll, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) az Eutelsat-ot gazdasági érdekekkel csábította, hogy az a sajtószabadságot blokkolja. Az európai Fálun Gong gyakorlók egy része is jelen volt ezen a rendezvényen, hogy így támogassa az NTDTV-t.
A belga delegált, Bart Staes úr, aki már pár hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozta az információkat az Eutelsat esetről a hivatalos weboldalán, azon a véleményen van, hogy az Eutelsat hibát követett el, mikor ezt tette. Mi européerek rendelkezünk azzal az erővel, hogy az Eutelsatot arra kényszerítsük, hogy megváltoztassa a viselkedését. David Hammerstein úr, a spanyol delegált így nyilatkozott: "Ha mi az EU demokratikus alapelveit nem védjük meg, akkor egy ilyen probléma nem csak Kínában fog jelentkezni, hanem Európában is előfordul majd." Helga Trupel asszony, a német delegált felszólította a jelenlegi francia EU-elnököt, hogy nyomást gyakoroljon az Eutelsat-ra, annak érdekében, hogy a New Tang Dynasty Televízió ismét sugározhasson. Inge Hermans asszony, a "Friends of Tibet" elnöke Belgiumban azt hangsúlyozta a beszédében, hogy az NTDTV mindig is az üldözött csoportok és másként gondolkodók érdekeit védte. Ő az NTDTV-t feltétel nélkül támogatná. A gyülés 09:00-tól 15:00-ig tartott. Az ebédszünetben az Európai Unió sok munkatársa jött ki az épületből, hogy megtekintse a gyülekezést. Néhány járókelő is közelebb ment a hangszórókhoz, mely a beszédeket közvetítette. Sok ember lett figyelmes az esetre, elfogadták az információkat és azon a véleményen voltak, hogy az Eutelsat viselkedése hibás. Ez nem más, mint az emberi jogok, és a szabadság megsértése, melyek a nyugati társadalom alapelveit képezik.
|
||||||||